Széchenyi Terv Plusz
Pillér
Külpiaci megjelenést segítő workshopok indulnak kkv-k számára

Külpiaci megjelenést segítő workshopok indulnak kkv-k számára

Augusztustól ismét elindulnak a külpiaci megjelenésre felkészítő workshopok, amelyekre a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) várja az innovatív vállalkozások és startupok jelentkezését. A program elméleti része három elemből áll. Az első a helyzetfelmérés, ahol kiderül, jelenleg hol tartanak a jelentkező vállalkozások és milyen feladatokat kell elvégezniük a nemzetközi piacra lépéshez. A második során konkrét gyakorlati és módszertani ismeretekre tehetnek szert, a harmadik pedig a kiválasztott célpiacokkal kapcsolatos tudás elsajátításáról szól. Ezt követően a legfelkészültebb jelentkezők a NIÜ segítségével a legjelentősebb globális piacokra is eljuthatnak. A Nemzeti Innovációs Ügynökség kiemelt célja, hogy minél több innovatív magyar vállalkozásnak segítsen piacra lépni, lehetőség szerint nemzetközi színtéren is. Célunk, hogy minden évben legalább 100-150 innovatív vállalatnak adjunk át tudást a külpiacra lépésről, és a legfelkészültebb 30-50 vállalatot pedig el is juttassuk a számukra releváns célpiacokra.

Forrás: https://behaviour.hu/kulpiaci-megjelenest-segito-workshopok-indulnak-kkv-k-szamara/

 2024.08.22.


További Hírek munkaadóknak

A lakosság és az Önkormányzat fele-fele arányú finanszírozásával mind a Zsolna utca, mind a Rozsnyó utca felújítása megkezdődhet. Forrás: https://www.facebook.com/share/p/16D711WUp9b/ 2026.09.21.

Kiskunlacháza Város közigazgatási területén található, Hatház utca, Széchenyi utca és Kossuth Lajos út egyes szakaszainak burkolat felújítása történik meg.    Forrás: https://www.facebook.com/share/p/1KLKDarv6m/ 2026.09.21.

A szeptember 10-i közlekedési fórumon bejelentették, hogy a Szőlő utca felújítása, amely a buszmegálló megújítását is magában foglalja, a tervek szerint október 1-jén kezdődik. A munkálatok várhatóan két és fél hónapig ta...

Amennyiben kérdése van, keressen bennünket az alábbi oldalon

Kapcsolat