Széchenyi Terv Plusz
Pillér

Európa egyik legnagyobb génbankja, új épülettel, raktárral bővült

A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) július 10-én átadott új épületében két olyan mélyhűtőkamra telepítése valósult meg, mely megfelelő előkészítést követően 100 évig is képes eltárolni az ott őrzött magmintákat. Hazánk legnagyobb növényi génbankja több mint 65 éve működik Tápiószelén, s mára a génmegőrzési központok közül a világon az első húsz közé rangsorolják, és itt található az összes hazai növényi genetikai erőforrás 50 %-a, és országban egyedüliként teljeskörű génbanki tevékenységet végez, elsődleges alapfeladata a „génmegőrzés, fajtavédelem”. A csaknem egymilliárd forintból megépült új épület a legmodernebb technológiák alkalmazásával látja el a jövőben feladatait. Az épületben helyet kapott 1 db átmeneti tároló, 3 db magszárító kamra, és két hűtőtároló is, amelyek -20 Celsius fokon biztosítják a magok hosszú távú megőrzését, az elkövetkező kb. 20 év tárolási feladataira jelent megoldást, valamint segítséget nyújthat a meglévő, felújításra váró kamrákban megőrzött minták logisztikai problémáira. Ezeken kívül az épületben helyet kapott az életképességi laboratórium, a génbanki adminisztrációt ellátó kollégák irodái, valamint a szakmai munkát segítő helyiségek. A fejlesztés hozzájárul a génmegőrzési és fajtavédelmi tevékenység még szélesebb körű ellátásához, amelyre nemzeti érdekként tekintünk.

Megjelenés: 2024.07.10.

Forrás: Link: Czerván György | Facebook

Hosszú távú génmegőrzés Tápiószelén - Greenfo


További Hírek munkaadóknak

A lakosság és az Önkormányzat fele-fele arányú finanszírozásával mind a Zsolna utca, mind a Rozsnyó utca felújítása megkezdődhet. Forrás: https://www.facebook.com/share/p/16D711WUp9b/ 2026.09.21.

Kiskunlacháza Város közigazgatási területén található, Hatház utca, Széchenyi utca és Kossuth Lajos út egyes szakaszainak burkolat felújítása történik meg.    Forrás: https://www.facebook.com/share/p/1KLKDarv6m/ 2026.09.21.

A szeptember 10-i közlekedési fórumon bejelentették, hogy a Szőlő utca felújítása, amely a buszmegálló megújítását is magában foglalja, a tervek szerint október 1-jén kezdődik. A munkálatok várhatóan két és fél hónapig ta...

Amennyiben kérdése van, keressen bennünket az alábbi oldalon

Kapcsolat